Nógrád

 
 
Nógrád
Település története, fekvése
Gazdasági, statisztikai adatok
Önkormányzat
Oktatás és kultúra
Egészségügy és szociális ellátás
Turizmus
Egyházak
Civil szervezetek
 
  
 

E-mail küldés

 
 
Küldje el ezt az oldalt ismerősének!
Küldés
 

Szeretettel köszöntöm Nógrád község honlapján, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassuk településünket minden érdeklődő számára, hasznos információkat nyújthassunk azoknak, akik településünkre készülnek utazni, vagy itt szeretnének üzleti vállalkozásba kezdeni.

Ennek érdekében igyekeztünk az internet nyújtotta lehetőségeket minél jobban kihasználni. A honlappal szeretnénk egyszerűbbé tenni mindenki számára az információhoz jutást, megkönnyíteni az ügyintézést, és a jövőben is törekszünk arra, hogy folyamatosan bővítsük a honlapon elérhető elektronikus szolgáltatások és tartalmak körét.

                   Üdvözlettel:

Szórágy Gyuláné
polgármester 

Készült az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával